Seo tools

Felnőttképzés

Felnőttképzés - Hallgatói vélemények 2010.08.11. 20:41

  • Az EFEB Felnőttoktatási Központ Kft. minőségpolitikájának elengedhetetlen része a hallgatói vélemények figyelemmel kisérése, melyek alapján folyamatosan fejleszteni igyekszünk képzéseink színvonalát. Az alábbiakban közre adunk néhány hallgatói véleményt:

    "Nehéz volt ötvenöt évesen ismét tanulásra adni a fejem, de nem bántam meg, hogy belevágtam. Féltem, hogyan fogom tudni követni a tananyagot, lépést tartani a többiekkel. Az első pár alkalom után azonban megnyugodtam, mert az oktatónk lépésről-lépésre haladt, még azok is, akik nem most szálltak ki az iskolapadból, könnyen tudták követni. Ráadásul több középkorú csoporttársam is volt, így az a félelmem is eloszlott, hogy ebben a korban már nem tanulnak az emberek."
    (Ingatlanközvetítő hallgató)

    „Én érettségi után főiskolára jelentkeztem, de nem vettek fel. Egyik barátnőm hívott fel, hogy lenne-e kedvem egy OKJ-s tanfolyamot elvégezni. Gondoltam jobban járok, mintha otthon ülök, így jelentkeztünk a marketing ügyintéző tanfolyamra. Amikor jelentkeztem, még nem is tudtam, milyen jó döntést hoztam. Elvégeztem a tanfolyamot és elhelyezkedtem egy reklám cégnél, jövőre persze újra megpróbálom a főiskolát, de egy szakmával a kezemben, ha véletlenül nem vesznek fel, jobbak az esélyeim a munkaerőpiacon.”
    (Marketing ügyintéző hallgató)

    "Tulajdonképpen szívesen jártam be a tanfolyamra, bár az eleinte nagyon zavart, hogy túl „szájbarágósnak” találtam a tanárunkat. Jól tudtunk jegyzetelni az óráin, és sok fénymásolt anyagot is kaptunk. Persze a „szájbarágósságnak” a vizsgán meglett az eredménye, mindenki jól teljesített."
    (Kereskedő-boltvezető hallgató)

    "Én nagyon szorgalmas típus vagyok, a tanulással nekem soha nem volt gondom. Több helyre jártam már tanfolyamra, problémáim mindig a tanfolyamok szervezettségével adódtak. Az EFEB-nél nekem az tetszett, hogy az ügyfélszolgálatot mindig felkereshettem, ha valami problémám adódott, és telefonon is bármikor elérhettem a tanfolyam szervezőjét. Távoktatásos formában végeztem el a irodavezető tanfolyamot, és szerintem, ha valaki távoktatáson tanul, még inkább szüksége van arra, hogy ha valamilyen kérdése merül fel, ne kelljen heteket várnia, amíg valaki rendelkezésére áll."
    (Irodavezető hallgató)

    "Bár főiskolai diplomával rendelkezem, az élet úgy hozta, hogy be kellett, hogy iratkozzak egy OKJ-s tanfolyamra a munkahelyem végett. Távoktatásra jelentkeztem, és csak gratulálni tudok a tanárainknak, akik olyan jól felépítetten, tempósan, de érthetően mondták el az anyagot, hogy a rendelkezésünkre bocsátott könyvek segítségével megerőltetés nélkül készülhettünk fel a vizsgára."
    (Személyügyi ügyintéző hallgató)