Több mint 25 éve, 1985. november 10-én lettem az akkori Újpesti Dózsa jégkorong-csapatának masszõre. Azóta végigjártam hivatásom ranglétráját, dolgoztam Olimpián és A csoportos jégkorong-világbajnokságon, célom, hogy szakmámat mindig a legmagasabb szinten ûzzem.

Elsõ állomásom masszõrként az Újpesti Dózsa volt, majd sportágat váltottam, dolgoztam a nõi és a férfi röplabda-válogatottnál. Életem egyik legnagyobb élménye azonban a birkózókhoz kötõdik, hiszen velük voltam kint 1996-ban az atlantai olimpián. Azt hiszem, az volt a pályám csúcsa, egy olimpián részt venni hatalmas dolog. A második legnagyobb élményem a 2009-es A csoportos jégkorong-világbajnokság, bár a jégkoronghoz fûzõdõ szoros viszonyom miatt lehet, hogy egy szinten van a kettõ.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy sportmasszõri munkám mellett ezt a számomra lenyûgözõ hivatást már oktatom is az EFEB oktatási központnál. 25 éves tapasztalatom azt mondatja velem, hogy ezt a hivatást csak az ûzheti jól, aki folyamatosan képzi magát, aki nem kényelmesedik el. Én a mai napig tanulok, ha valamiben nem vagyok biztos, rögtön utánanézek, nem tehetjük meg, hogy megelégszünk azzal, amit tudunk. A másik titkunk az, hogy hamar ki kell ismernünk minden sportoló sajátosságát. Más erõvel kell hozzányúlni az egyikhez, és más kézzel a másikhoz, nincs két egyforma alanyunk.

Karrierem során számos sportoló megfordult a kezeim között, de egyet sem szeretnék kiemelni közülük, mint kedvencet. Mindegyikükben van olyan tulajdonság, amit szeretni lehet, vagy azt, hogy jó az izomzata, vagy azt, hogy jó fej, esetleg azt, hogy humoros vagy kedves. Ám jobban átgondolva a 25 év legfontosabb mozzanatait, egy nevet mégis megemlítenék. – 1993-ban egy birkózóversenyen történt, hogy a sportág legendája, a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenkétszeres Európa-bajnok Alekszander Karelin megsérült. Nem volt ott a gyúrójuk, ezért én rohantam oda hozzá, lejegeltem, bekötöztem, elláttam a lábát. Ettõl kezdve nem tudtam elõre köszönni neki, ahányszor találkoztunk, már méterekkel elõbb kiáltotta: Hello, Prohi! és ugyan nem szeret fényképezkedni, velem hajlandó volt összeállni egy közös fotóra.

A sportidény szüneteiben autóbuszsofõrként dolgozom. A szezon közben igazi otthonom a VASAS HC volt, már olyan jól ismertem a fiúkat, hogy ránézésre kitaláltam, mi volt a bajuk, mi bántotta õket. Nagyon szerettem ezt a brigádot, jó, hogy velük ünnepelhettem a 25 éves évfordulómat. Mivel a jégkorongcsapat 2011. március 31.-én feloszlott, így én is csapat nélkül maradtam.