• slider image
  • slider image
  • slider image

mindent elérhet az idegenvezető

Felnöttképzés hírek

Egyre népszerűbb Magyarország a turisták körében

2015-05-04 17:40:00

A statisztikák azt mutatják, hogy a magyarországi turizmus gőzerővel fejlődik, a közép-európai régió a világturizmus tekintetében is egyre népszerűbb célpont, ami az idegenvezető szakma számára újabb lehetőségeket tartogat. A kóklerek kiszűrése céljából pedig csakis OKJ-s végzettség alapján dolgozhat idegenvezető, ezért is népszerű az EFEB idegenvezető kurzusa.

 

 

Mindent elérhet egy idegenvezető

 

A válság után a hazai turizmus ismét erőre kapott, amely egyrészt a folyamatosan erősödő külföldi érdeklődésnek, másrészt a belföldi kereslet emelkedésének köszönhető. A krízis előtti 2007-es eredményeket először 2011-ben tudta produkálni a hazai turizmus, és a KSH adatai szerint 2014-ben már rekordévet zárt. Az előző évhez képest 7,2 százalékkal több, összesen 9,5 millió vendég  5,4 százalékkal több, 24,2 millió vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken. A belföldi vendégek száma közel 10 százalékkal növekedett, míg a külföldi turisták vonatkozásában a legnagyobb növekedést az Izraelből, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és az Oroszországból érkezők körében tapasztalhattunk. A látogatók jelentős része csoportos körutazáson vesz részt, aminek köszönhetően idegenvezető szolgáltatásokat is igényelnek. A hagyományos német orientáció némileg visszaesett a korábbi évtizedekhez képest, de önmagában még mindig markáns hányadát képezi a vendégek összlétszámának, így a németül beszélő idegenvezető szakemberekre továbbra is nagy szükség van.

 

A magyar turizmus és idegenvezető felértékelődik

 

Az idegenvezető szakma számára a statisztikák egyébként is szép jövőt jósolnak, hiszen a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) 2013-as adatai szerint a nemzetközi turista érkezések 50,2%-a Európában irányul, amelynek  22,1%-át (124,8 millió érkezést) Közép- és Kelet-Európa adja. A régiónk folyamatos felértékelődését, így az idegenvezetők lehetőségeit jól érzékelteti, hogy ez a növekedés a korábbi évekhez képest 7,4%-os bővülést jelent, vagyis egyre népszerűbbek a régiós országok, köztük természetesen Magyarország. Ezeket a jól hangzó számokat fordítsuk le az idegenvezető nyelvére is! A Magyar Nemzeti Bank által közzétett 2013-as adatok szerint a Magyarországra látogató külföldiek 3970 millió eurót, azaz akkori árfolyamon számolva 1179,3 milliárd forintot költöttek hazai turisztikai szolgáltatásokra, amelyek között a szállásdíjak, gasztronómiai élvezetek mellett a programokon való részvétel is jelentős tétel. Utóbbi esetében beszélhetünk idegenvezető szolgáltatások nyújtásáról. 2013-ban egyébként a turisták átlagosan 4,2 napot töltöttek el hazánkban, és a többnapos turisztikai célú utazások főbb célpontjai Budapest, Nyugat-Dunántúl és a Balaton régiók voltak.

 

Végzett idegenvezető lehet csak szakember!

 

Mindezek a pozitív statisztikák azt bizonyítják, hogy az idegenvezető szakma egy olyan típusú végzettséget jelent, amely sohasem veszít aktualitásából, hiszen mióta világ a világ, az ember mindig is utazott és utazni is fog. Ráadásul a nyugati civilizáció nemzetei mellett egyre több országban fejlődik a jóléti társadalom, elég ha csak Ázsia feltörekvő országaira gondolunk – Kína, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea satöbbi –, és akkor még nem beszéltünk a 130 milliós Japánról, akik a nemzetközi turizmus újabb aranytartalékait jelentik. Az ázsiai emberek számára ráadásul a mi régiónk kulturális szempontból legalább annyira értékes, mint Nyugat-Európa, így ők még inkább preferálják a szervezett programokat, ahol valódi értékeket és hagyományokat ismerhetnek meg. Az idegenvezető profizmusára még fokozottabban szükség van, és az állam is egyre nagyon hangsúlyt fektet arra, hogy valóban képzett idegenvezetők kalauzolják az igényes nemzetközi vendégsereget, ezért csak OKJ-s végzettséggel rendelkező idegenvezető dolgozhat a szakmában. Az EFEB az egyik legpatinásabb felnőttképzési intézet hazánkban, ahol a tanulók az OKJ-s idegenvezető szakmát magas színvonalon elsajátíthatják.

Használd ki te is a hátszelet! Jelenkezz idegenvezető tanfolyamunkra! 

 

 

 

Régebbi cikkek a témában


TANFOLYAM KERESŐ
  • Telefon
  • +36(1) 321 9215
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁINK
  • 1114 Budapest, Villányi út 5-7.
  • (Szent Margit Gimnázium)
  • Hétfőtől csütörtökig: 9.00-17.00
  • Pénteken: 8.00-16.00-ig
  • Szombaton: 8.00-12.00
  • ugrás a térképre »
  • 1139 Budapest, Frangepán u. 19.
  • Hétfőtől csütörtökig: 8.00-18.00
  • Pénteken: 8.00-16.00
  • Szombaton: 8.00-12.00
  • ugrás a térképre »


TANFOLYAMKERESŐ

?

Copyright 2014-2024 © EFEB Kft.

EFEB Felnőttoktatási Központ Kft. felnőttképzési tevékenység engedélyszáma: E/2020/000339 EFEB Akadémia Kft. felnőttképzési tevékenység nyilvántartásba vételi száma: B/2020/001638

* A képzéseket az EFEB Akadémia Kft. szervezi.