Seo tools

Szervezetfejlesztés

A foglalkoztatottság megőrzésének támogatása 2010.08.13. 02:10

  • A FOGLALKOZTATOTTSÁG MEGŐRZÉSÉNEK TÁMOGATÁSA A
    GAZDASÁGI VISSZAESÉS KÖVETKEZTÉBEN ÁTMENETILEG
    NEHÉZ HELYZETBE JUTOTT MUNKÁLTATÓKNÁL
    KÓDSZÁM: MEGŐRZÉS-9122/2009

    FELFÜGGESZTVE!

    A PÁLYÁZATI PROGRAM CÉLJA

    A program célja, hogy elsősorban a munkahelyek megőrzésével, az ezzel összefüggő munkaszervezési intézkedésekhez kapcsolódó támogatásokkal, valamint az ehhez kapcsolódó munkaerőpiaci képzéssel járuljon hozzá az érintett munkavállaló munkahelyének a megtartásához alkalmazkodó képességének fejlesztéséhez.

    RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS

    A pályázat meghirdetésekor a gazdasági visszaesés foglalkoztatásra gyakorolt hatásának mérséklésére meghirdetett programokra - a MEGŐRZÉS-9122/2009, a MUNKÁBA-9124/2009, az ÚJ KILÁTÁSOK-9111/2009 - együttesen rendelkezésre álló forrás 5 950 millió Ft. A támogatás forrása a Munkaerőpiaci Alap központi alaprésze.

    JOGI FORMA

    Jelen pályázati konstrukcióban a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény a 73 §-a szerinti munkáltatók az alábbi kivétellel pályázhatnak:

    • költségvetési szerv és intézményei (KSH 3 besorolás)
    • nonprofit szervezet (KSH 51, 52, 53, 54, 55, 56, 58, 59, 6, 8, besorolás)
    • természetes személyek, amennyiben nem rendelkeznek vállalkozói igazolvánnyal (KSH 231 besorolás)

    MÉRET

    A pályázati kiírásra azok a munkáltatók pályázhatnak, amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma 2008-ban minimum 3 fő volt.

    SZÉKHELY

    A pályázati kiírásra a devizajogszabályok alapján belföldinek minősülő, Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező munkáltató pályázhat.

    TOVÁBBI FELTÉTELEK:

    Azok a munkáltatók nyújhatnak be pályázatot,

    • - amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással/EVA bevallással alátámasztott) üzleti évvel,
    • vagy
    • - amelyek már megkezdték gazdasági tevékenységüket, azonban nem rendelkeznek lezárt ületi évvel, de gazdálkodásukról a pályázat benyújtását megelőző hónap utolsó napjáig könyvelt gazdasági eseményeikről részletes főkönyvi kivonattal rendelkeznek;
    • - amelyek foglalkoztatási kapacitásukat a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg - legfeljebb egy év - nem tudják megtartani és ezt piacelemzéssel alátámasztják;
    • - amelyek az átmeneti gazdasági visszaesésből adódó foglalkoztatási nehézségeiket és az ezzel járó leépítési szándékukat az illetékes regionális munkaügyi központhoz a pályázat benyújtását megelőzően, de legkorábban 2008. október elsejét követően bejelentették, de az erről szóló értesítéseket a munkavállalók felé még nem kézbesítették és vállalják, hogy támogatás igénybe vétele mellett, illetve munkaszervezési intézkedések bevezetésével leépítési szándékukat nem hajtják végre,
    • vagy
    • - amelyek az átmeneti gazdasági visszaesés hatására létszámleépítésre kényszerülnének, de ennek mértéke nem éri el a Munka Törvénykönyve 94./A §. (1) bekezdés szerinti mértéket. Vállalják továbbá, hogy leépítési szándékukról a székhelyük/telephelyük szerint illetékes regionális munkaügyi központot a pályázat benyújtását megelőzően írásban tájékoztatják, és támogatás igénybe vétele mellett, illetve munkaszervezési intézkedések bevezetésével leépítési szándékukat nem hajtják végre.
    • - amelyek vállalják, hogy projektjük teljes időtartama alatt a pályázat beadásakor meglévőstatisztikai állományi létszámukat megőrzik.

    KIZÁRÓ OKOK:

    Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére,

    • - amely a pályázat benyújtásának időpontjában munkahelymegtartó támogatásban (továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel együtt) részesül, függetlenül attól, hogy a támogatás igénybe vétele hány főt érint;
    • - amely a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásáról szóló 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet alapján költségkompenzációs támogatásban, illetőleg rehabilitációs költségtámogatásban részesül;
    • - amely csőd-, felszámolási eljárás, vagy végelszámolás alatt áll;
    • - amely a pályázat benyújtásának időpontjában nem felel meg az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ban előírt, rendezett munkaügyi kapcsolatok törvényben meghatározott követelményeinek;
    • - amelyről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltat;
    • - amely a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet értelmében a pályázat befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot annak tudomásul vételéről, hogy a lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén a köztartozás megfizetéséig a pályázóval Támogatási Szerződés nem köthető, az esedékes támogatások folyósítása a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 92. § (5) bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az Áht 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében - a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon - visszatartásra kerül;
    • - amely a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet értelmében a pályázat befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot ahhoz történő hozzájárulásról, hogy a köztartozások - az Áht. 13/A. § (4) bekezdésében és a 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 92. § (4) bekezdésében foglaltak szerinti - figyelemmel kísérése céljából a pályázó adószámát, adóazonosító jelét az OFA felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, illetőleg az adósság bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez;
    • - amely nem tesz nyilatkozatot a Pályázati felhívás és Útmutatóban előírt biztosítékok támogatás esetén történő rendelkezésre bocsátásáról;
    • - amely a közpénzekről nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-ának (1) - (2) és (5) bekezdése értelmében a pályázat befogadásának feltételeként nem tesz írásbeli nyilatkozatot az alábbiakban foglaltakról:

    Nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban

    • a.) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó,
    • b.) a kizárt közjogi tisztségviselő,
    • c.) az a.) - b.) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,
    • d.) az a.) - c.) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,
    • e.) olyan gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a.) - c.) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, a alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, a társadalmi szervezet, az egyház vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,
    • f.) az a társadalmi szervezet, egyház vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel azon szervezeti egysége,
      • amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (továbbiakban: párt),
      • amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,
    • g.) akinek a részvételből való kizártságának tényét a 2007. évi CLXXXI. törvény 13. §- alapján, a honlapon közzétették.

    PROGRAM CÉLCSOPORTJA

    A program célcsoportja

    • a leépítési szándékkal veszélyeztetett munkavállaló,

    Nem lehet a célcsoport tagja:

    • aki nyugdíj, vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül a projekt indulásának időpontjában, valamint a megvalósulás szakaszában.

    TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK KÖRE ÉS ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK KÖRE

    A program keretében a munkáltatók támogatást vehetnek igénybe ahhoz, hogy a gazdasági visszaesés miatt átmenetileg csökkenő munkaerő szükségletüket ne elbocsátással kezeljék, hanem törekedjenek a munkavállalók munkahelyének megőrzésére, munkaszervezési intéz-kedések vagy egyéb eszközök bevezetésével minimalizálják az elbocsátások számát.

    Munkahelymegőrző bértámogatás

    A program keretében a munkáltatók támogatást vehetnek igénybe a munkahelymegőrzés ér-dekében, ha az elbocsátással fenyegetett munkavállalót teljes munkaidőben megtartják. A munkáltató a pályázata részeként benyújtott piacelemzéssel mutassa be, hogy nehézségei a gazdasági visszaesésből következnek és átmeneti jellegűek, továbbá a munkavállalókat csak munkahelymegtartó támogatás igénybe vétele mellett tudja megtartani.

    A támogatás mértéke:

    a.) Azoknál a munkáltatóknál, ahol az átlagos statisztikai állományi létszám 2008-ban 3 és 50 fő között volt:

    • a leépítési szándék által érintett munkavállalók munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 75 százaléka, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.

    b.) Azoknál a munkáltatóknál, ahol az átlagos statisztikai állományi létszám 2008-ban 51 és 250 fő között volt:

    • a leépítési szándék által érintett munkavállalók munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 50 százaléka, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.

    c.) Azoknál a munkáltatóknál, ahol az átlagos statisztikai állományi létszám 2008-ban 250 fő fölött volt:

    • a leépítési szándék által érintett munkavállalók munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 25 százaléka, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező tovább-foglalkoztatási kötelezettséggel

    Elszámolható költség: a leépítési szándék által érintett munkavállaló ténylegesen kifizetett munkabére és a munkáltató által ténylegesen megfizetett járuléka, illetve a teljesítménybérezés alapján ténylegesen kifizetett bére és a munkáltató által ténylegesen megfizetett járuléka. A támogatással párhuzamosan ugyanazon munkavállalóra a START, START PLUSZ, START EXTRA kártyák kedvezménye is igénybe vehető, ebben az esetben azonban a támogatás megállapításakor a kártya által biztosított kedvezmény összegével csökkentett járulékfizetési kötelezettség vehető figyelembe.
    Az a munkáltató, aki a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásáról szóló 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet 3 § (1) a) be-kezdése szerinti rehabilitációs foglalkoztatást elősegítő bértámogatást vesz igénybe az jelen pályázat keretében csak a támogatással nem érintett munkavállalók esetében vehet igénybe támogatást.

    Bértámogatás a munkavállalót érintő intézkedések kedvezőtlen hatásának csökkentésére

    A munkáltató az átmeneti gazdasági visszaesésből adódó foglalkoztatási nehézségeit a mun-kaviszony megszüntetésének megelőzése érdekében munkaszervezési intézkedések bevezetésével, a korábbinál rövidebb időtartammal történő munka biztosításával is kezelheti. Amennyiben a tényleges munkával töltött idő mértéke negyedéves átlagban a törvényes munkaidő felét eléri, de a törvényes munkaidőnél kevesebb, a munkáltatón keresztül a munkavállaló részére támogatás adható arra a kieső munkaidőre vonatkozóan, mikor a munkavállaló ténylegesen munkát nem végzett. A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a dolgozóval kötött módosított munkaszerződés tartalmazza a tényleges - csökkentett - munkaidőt és az arra járó keresetet valamint a kieső munkaidőre eső személyi alapbér 80%-át. Az a munkáltató, aki már 2008. október 1-jén, vagy azt követően végrehajtotta munkaszervezési intézkedéseit és vállalja a munkaszerződések fenti tartalmú módosítását a munkavállalói részére támogatásban részesülhet.

    A program keretében lehetőség van arra is, hogy a munkáltató a munkával nem töltött időben a munkavállalót a munkaviszony fenntartása mellett képzésbe vonja. A képzésbe vonás tényét a módosított munkaszerződésben rögzíteni kell. A következő képzésekhez nyújtható képzési támogatás:

    • államilag elismert szakképesítés megszerzéséhez, a szakképzés megkezdéséhez szük-séges alapismereteket nyújtó oktatáshoz,
    • munkakör betöltéséhez, foglalkozás, tevékenység gyakorlásához szükséges magasabb képesítés megszerzéséhez,
    • a szakmai tevékenység magasabb szintű gyakorlásához - kivéve a felsőfokú oktatási intézményben szervezett felsőfokú szakképesítés megszerzését,
    • közúti járművek vezetésére jogosító vezetői engedélyek megszerzéséhez a 6/1996. MM rendelet 1. § (1) bekezdés e) pontja szerint.

    A program keretében csak a konkrét munkáltatói igényekre épülő képzések támogathatóak. A képzést kizárólag olyan képző intézmény végezheti, amely rendelkezik a támogatás teljes időtartamára érvényes, Felnőttképzési Akkreditáló Testület (a továbbiakban: FAT) által kiállí-tott intézmény-akkreditációs tanúsítvánnyal a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. Törvény 12. § és 21. § (3) bekezdése szerint.

    A támogatás mértéke:

    a.) Bértámogatás esetén: Mindhárom munkáltatói kategóriában a kieső munkaidőre vonatkozóan a személyi alapbér és járulékának 80 százaléka. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel. Abban az esetben, ha a munkáltató a munkaszervezési intézkedést a pályázat benyújtását megelőzően bevezette, támogatást csak a projekt benyújtását követő időre vehet igénybe.

    b.) Képzési támogatás esetén: a képzés költségének 80 %-a. A képzés időtartama nem lehet hosszabb 12 hónapnál.

    Elszámolható költség:

    a.) Bértámogatás esetén: az érintett munkavállaló ténylegesen kifizetett személyi alapbére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékai, illetve a teljesítménybérezés alapján ténylegesen kifizetett bére és járulékai a kieső munkaidőre vonatkozóan a személyi alapbér és járulékai 80%-ának mértékéig. A támogatással párhuzamosan ugyanazon munkavállalóra a START, START PLUSZ, START EXTRA kártyák kedvezménye is igénybe vehető, ebben az eset-ben azonban a támogatás megállapításakor a kártya által biztosított kedvezmény összegével csökkentett járulékfizetési kötelezettség vehető figyelembe.

    b.) Képzési támogatás esetén: A munkaviszony mellett történő képzéskor a képzés költségének 80%-a. A fennmaradó 20% költségarány a szakképzési hozzájárulás terhére nem elszámolható.

    ÁFA elszámolás szabályai

    Amennyiben a pályázó általános forgalmi adó levonására nem jogosult, akkor a támogatás számításának alapja a projekt ÁFÁ-val növelt, bruttó összköltsége, tehát a projekt költségve-tését bruttó módon kell megterveznie.

    Amennyiben a pályázó adóalany, vagy a pályázat benyújtásakor még nem adóalany, de a projekt időtartama alatt azzá válik és az általános forgalmi adó levonására jogosult lesz, akkor a támogatás alapja a projekt levonható ÁFA nélkül számított nettó költsége.

    EVA szerint adózó pályázó esetén, a támogatás számításának alapja a projekt ÁFÁ-val csökkentett, nettó összköltsége, tehát a projektet nettó módon kell megterveznie.

    A program során a képzési szolgáltatás igénybe vételét a Támogatott végzi. A támogatás csak abban az esetben fordítható a kiadások általános forgalmi adójára (továbbiakban ÁFA), ha a támogatott a támogatásból finanszírozott kiadásainak ÁFA tartalmát az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. alapján nem helyezi levonásba, vagy az ÁFA visszaigény-lésére beadott méltányossági kérelmét az adóhatóság elutasítja. Amennyiben a Támogatott a program megvalósítása során jelentkezik be az ÁFA hatálya alá és a támogatásból finanszírozott kiadásai kapcsán és az ÁFA levonás jogával, vagy méltányosságból visszaigénylést ad be, ezt köteles az OFA-nak bejelenteni és az ÁFA-val az OFA felé elszámolni. Az így elszámolt ÁFA maradványnak számít.

    A képzési szolgáltatás beszerzésére vonatkozó szabályok

    A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX törvényben foglalt feltételek fennállása esetén a Támogatott szervezet köteles közbeszerzési eljárás lefolytatására. A közbeszerzési törvényben előírt értékhatár alatt a pályázó köteles pályázata mellékleteként három árajánlatot benyújtani, valamint kiválasztását megindokolni.

    A PROJEKT IDŐRENDJE

    A projekt megkezdése

    A projekt a pályázat benyújtásának napjától saját felelősségre megkezdhető.

    A projekt befejezése és a szakmai és pénzügyi elszámolás végső határideje

    A projekt megvalósítására a pályázónak maximum 12 hónap áll rendelkezésére, melyet a tá-mogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettség követhet a pályázati felhívásban meghatározottak szerint. Amennyiben párhuzamosan (bértámogatás és képzési támogatás) futó támogatásokat vesz igénybe akkor a továbbfoglalkoztatási kötelezettséget a hosszabb időtartamú kötelezettség szerint kell teljesíteni. A projekt záró jelentésének végső benyújtási határideje, a továbbfoglalkoztatási kötelezettség teljesítését követő 30. nap.

    EGYÉB KORLÁTOZÁSOK A PROJEKT TARTALMÁVAL KAPCSOLATBAN

    Nem részesülhet támogatásban az a projekt, amelynek tartalma a pályázati kiírásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban.

    A nyertes pályázó köteles a programban részt vevő személyektől az adataik kezelésére vonatkozó jóváhagyást - beleértve az OFA által történő adatkezelést is beszerezni.

    A nyertes pályázónak vállalnia kell, hogy az OFA által - a szerződés fennállása alatt vagy azt követően - megbízott kutatók számára a programmal kapcsolatos és a kért adatokat a kutatók rendelkezésére bocsátja. Amennyiben az adatok személyes jellegűek és törvényi védelem alatt állnak, úgy a Támogatott köteles az adatok rendelkezésre bocsátáshoz szükséges hozzájárulásokat az érintettektől beszerezni.

    TÁMOGATÁS FORMÁJA ÉS JOGCÍME

    Vissza nem térítendő támogatás. A támogatás folyósítása az alábbi formában történhet:

    • támogatási előlegként;
    • utólagos formában, a Támogatott által kifizetett számlák és egyéb kifizetési dokumentumok benyújtását és elfogadását követően, közvetlenül a Támogatott bankszámlájára.

    A támogatásra vonatkozó részletes szabályok a pályázati útmutatóban találhatóak.

    A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA 2009. JANUÁR 23-TÓL 2009. NOVEMBER 5 -IG LEHETSÉGES.

    Bővebb információ: http://www.ofa.hu/index.php?WG_NODE=WebPalyazatok&WG_OID=PALfe525fee64a69aa61