Munkahelyek megőrzéséért 2010.08.13. 02:11
„MUNKAHELYEK MEGŐRZÉSÉÉRT” ELNEVEZÉSŰ, AZ ÁTMENETILEG NEHÉZ HELYZETBE JUTOTT MUNKAADÓK TÁMOGATÁSÁRA IRÁNYULÓ, A MUNKAADÓK ÉS AZ ÁLLAMI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT EGYÜTTMŰKÖDÉSÉBEN MEGVALÓSULÓ KÖZPONTI MUNKAERŐ-PIACI PROGRAM INDÍTÁSÁRA
FELFÜGGESZTVE!A PÁLYÁZATI PROGRAM CÉLJA
A gazdasági recesszió következtében átmeneti foglalkoztatási feszültségek kezelése érdekében a Szociális és Munkaügyi Minisztérium központi munkaerő-piaci programot indít.
A program célja, hogy elsősorban a munkahelyek megőrzésével, az ezzel összefüggő munkaszervezési intézkedésekhez kapcsolódó támogatások biztosításával, a létszámleépítésben érintett munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javításával, új munkahelyen történő ismételt munkába helyezésével, az ezzel kapcsolatos munkaerő-piaci képzés támogatásával, a munkába helyezést közvetlenül elősegítő szolgáltatások biztosításával és a munkaerő mobilitásának növelésével járuljon hozzá az érintett munkáltatók foglalkoztatásának megtartásához.
A program megvalósításában a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, a regionális munkaügyi központok és a munkáltatók vesznek részt.
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS
A program forrása a Munkaerő-piaci Alap Foglalkoztatási Alaprész 2009. évi központi keretének válságkezelésre elkülönített 10 milliárd Ft-os kerete, amelynek terhére kötelezettséget vállalni 2009. december 31-ig van lehetőség. Az áthúzódó kötelezettségvállalás forrása a Munkaerő-piaci Alap Foglalkoztatási Alaprész 2010. évi központi keretének válságkezelésre elkülönített kerete.
A támogatás formája a regionális munkaügyi központnak, több régiót érintő pályázat esetén az FSZH részére nyújtott vissza nem térítendő céltámogatás. A támogatás felhasználására vonatkozóan a jelen dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a munkaerő-piaci programokra vonatkozó szabályok az irányadók.
A PÁLYÁZAT CÉLCSOPORTJA
- - közvetlenül a regionális munkaügyi központok,
- - a kettőnél több régióban levő telephely tekintetében támogatást igénylő munkáltató esetén a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (továbbiakban: FSzH),
akik a következő feltételeknek megfelelő célcsoportok számára kezdeményezhetik a támogatást:
- azok a legalább 3 főt foglalkoztató munkáltatók, amelyek foglalkoztatási kapacitásukat a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg – legfeljebb egy év – nem tudják megtartani és ezt piacelemzéssel alátámasztják; valamint az átmeneti gazdasági visszaesésből adódó foglalkoztatási nehézségeiket és az ezzel járó leépítési szándékukat az illetékes munkaügyi központhoz az 1. sz. melléklet szerinti adattartalommal, bejelentették, de az erről szóló értesítéseket a munkavállalók felé még nem kézbesítették,és vállalják, hogy támogatás igénybe vétele mellett, illetve munkaszervezési intézkedések bevezetésével leépítési szándékukat nem hajtják végre, vagy
akik a munkaviszony megszüntetésének megelőzése érdekében munkavállalóikat/azok egy részét a törvényes munkaidőnél rövidebb, de negyedéves átlagban legalább a törvényes munkaidő 50%-át elérő – munkaidőben foglalkoztatják és vállalják, hogy projektjük teljes időtartama alatt a projekt kezdetekor meglévő átlagos statisztikai állományi létszámukat megőrzik. - azok a munkáltatók, amelyek foglalkoztatási kapacitásukat a gazdasági visszaesés következtében átmenetileg – legfeljebb egy év – nem tudják megtartani ,illetve kihasználni és ezt piacelemzéssel alátámasztják és annak ellenére hogy a létszámcsökkentés tervezett nagysága nem éri el a Munka Törvénykönyve 94./A §. (1) bekezdés szerinti mértéket, létszámleépítési szándékukról, illetve foglalkoztatási nehézségükről a székhelyük/telephelyük szerint illetékes regionális munkaügyi központot a 2.sz. melléklet szerinti adattartalommal írásban tájékoztatták és vállalják, hogy támogatás igénybe vétele mellett, illetve munkaszervezési intézkedések bevezetésével leépítési szándékukat nem hajtják végre, vagy
a munkaviszony megszüntetésének megelőzése érdekében munkavállalóikat/azok egy részét a törvényes munkaidőnél rövidebb, de legalább negyedéves átlagban a törvényes munkaidő felét elérő – munkaidőben foglalkoztatják és vállalják, hogy projektjük teljes időtartama alatt a projekt kezdetekor meglévő átlagos statisztikai állományi létszámukat megőrzik. - azok az álláskeresők, akik munkahelyüket a Munka Törvénykönyve 94./A §. (1) bekezdés szerint csoportos létszámleépítés keretében veszítették/veszítik el és ezt a munkáltató a jogszabálynak megfelelően a területileg illetékes munkaügyi központ felé bejelentette, továbbá azok, akik ugyan nem érintettek a csoportos leépítésben, de munkaviszonyukat a munkáltató működési okból rendes felmondással szüntette/szünteti meg meg, továbbá a programban történő részvételről nyilatkoztak.
A 2. a) és 2. b) csoportban felsorolt célcsoportok támogatásának további feltételei:
Nem nyújtható támogatás annak a munkáltatónak, aki a 2. a) és 2.b) pontjában meghatározott feltételeken túl:
- - csődeljárás, felszámolás, végelszámolás alatt áll, valamint
- - lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van (adó-, vám-, illeték-, járuléktartozás, MPA, illetve más pénzügyi alapok, központi költségvetés felé),
- - nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek,
- - az elmúlt két évben részesült munkahelymegőrző támogatásban,
- - egyéb (hazai, illetve Uniós, pl.: OFA, TÁMOP stb.) forrásból az átmeneti gazdasági visszaesésből adódó foglalkoztatási nehézségeik kezeléséhez támogatásban részesül,
- - amelynek saját tőkéje a 2007. évi vagy 2008. évi lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív,
- - amely nem rendelkezik legalább egy lezárt teljes üzleti évvel,
- - amelyről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a programban biztosított támogatások megítélését érdemben befolyásoló valótlan, vagy hamis adatokat szolgáltat,
aki az Flt. 8. § (5) b) szerinti kötelezettségének az elmúlt 2 évben nem tett eleget.
A PÁLYÁZAT TÁMOGATÁS ELEMEI, A TÁMOGATÁSOK MÉRTÉKE, AZOK IDŐTARTAMA
A munkaerő-piaci program a következő támogatási formákat és elemeket tartalmazhatja:
Munkahely megőrző bértámogatás
A munkahely megőrző támogatás nyújtására a 2. a) és 2.b) pontban meghatározott munkáltatók esetében, az 1991. évi IV. törvény 18.§-a, valamint a 6/1996.(VII.16.) MüM rendelet 18/C §-a alapján, a rendelet 26/A és 26/B §-ában leírtak figyelembe vételével kerülhet sor.
A támogatás mértéke:
- Azoknál a munkáltatóknál, ahol az átlagos statisztikai állományi létszám 2008-ban 3 és 50 fő között volt:
- - a leépítési szándék által érintett munkavállalók munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 75 százaléka, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.
- Azoknál a munkáltatóknál, ahol az átlagos statisztikai állományi létszám 2008-ban 51 és 250 fő között volt:
- - a leépítési szándék által érintett munkavállalók munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 50 százaléka, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.
- Azoknál a munkáltatóknál, ahol az átlagos statisztikai állományi létszám 2008-ban 250 fő fölött volt:
- - a leépítési szándék által érintett munkavállalók munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 25 százaléka, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.
Az a munkáltató, aki a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásáról szóló 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet 3 § (1) bekezdése szerinti rehabilitációs foglalkoztatást elősegítő bértámogatást, költségkompenzációs támogatást, illetőleg rehabilitációs költségtámogatást vesz igénybe, a jelen pályázat keretében csak a támogatással nem érintett munkavállalók esetében vehet igénybe támogatást.
A támogatás időtartama
A támogatás vissza nem térítendő formában, legalább 3 és legfeljebb 12 hónapra állapítható meg abban az esetben, ha a célcsoportba tartozó munkáltató vállalja legalább a támogatás idejével megegyező időtartamú továbbfoglalkoztatást.
Munkahelymegőrzést célzó kereset kiegészítés csökkentett idejű foglalkoztatás esetén
A munkáltató az átmeneti gazdasági visszaesésből adódó foglalkoztatási nehézségeit a munkaviszony megszüntetésének megelőzése érdekében a korábbinál rövidebb időtartamú munkaidőben történő foglalkoztatás biztosításával is kezelheti.
A támogatás mértéke
Amennyiben a munkaidő mértéke a negyedéves átlagban a törvényes munkaidő felét eléri, de a törvényes munkaidőnél kevesebb, a munkáltató kérelmére a csökkentett munkaidővel arányos munkabér és járulékai a korábbi munkabér és járulékai 80%-os mértékéig egészíthető ki.
A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a dolgozóval kötött módosított munkaszerződés tartalmazza a tényleges – csökkentett – munkaidőt és az arra járó keresetet valamint a kieső munkaidőre eső személyi alapbér 80%-át.
Az a munkáltató, aki már 2008. október 1-jén, vagy azt követően végrehajtotta munkaszervezési intézkedéseit és vállalja a munkaszerződések fenti tartalmú módosítását a munkavállalók tekintetében a támogatásban részesülhet.Újra elhelyezkedést segítő bérköltség támogatás
A 2 c) pontban meghatározott álláskeresőket alkalmazó munkáltatók bérköltség támogatást vehetnek igénybe. A támogatás időtartama legfeljebb 12 hónap lehet. További feltétel, hogy a munkáltató a támogatási időszakot követően legalább a támogatási időszakkal megegyező idejű továbbfoglalkoztatási kötelezettséget vállaljon.
A támogatás mértéke
- Azoknál a munkáltatóknál, ahol az átlagos statisztikai állományi létszám 2008-ban 1 és 50 fő között volt:
- - az alkalmazott dolgozó munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 75 százaléka, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.
- Azoknál a munkáltatóknál, ahol az átlagos statisztikai állományi létszám 2008-ban 51 és 250 fő között volt:
- - az alkalmazott dolgozó munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 50 százaléka, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.
- Azoknál a munkáltatóknál, ahol az átlagos statisztikai állományi létszám 2008-ban 250 fő fölött volt:
- - az alkalmazott dolgozó munkabére és a munkáltató által ténylegesen kifizetett járulékok 25 százaléka, azonban a támogatás havi mértéke munkavállalónként nem haladhatja meg havonta a kötelező legkisebb munkabér és járulékai 150 százalékát. A támogatás időtartama legalább 3 és legfeljebb 12 hónap, legalább a támogatás időtartamával megegyező továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel.
Elszámolható költség
Az alkalmazott dolgozó ténylegesen kifizetett személyi munkabére és a munkáltató által ténylegesen megfizetett járuléka, illetve a teljesítménybérezés alapján ténylegesen kifizetett bére és a munkáltató által ténylegesen megfizetett járuléka. A támogatással párhuzamosan ugyanazon munkavállalóra a START, START PLUSZ, START EXTRA kártyák kedvezménye is igénybe vehető, ebben az esetben azonban a támogatás megállapításakor a kártya által biztosított kedvezmény összegével csökkentett járulékfizetési kötelezettség vehető figyelembe.
Nem elszámolható költség
Annak a munkavállalónak a bére és járuléka, amely esetben – munkavállaló utolsó munkaviszonyát a felmondás napjától függetlenül – a felmondó munkáltató:
- - a 2004. évi XXXIV. törvény szerint a pályázó kapcsolt vállalkozásának minősül, vagy
- - a pályázó a munkaviszonyt felmondó munkáltató alapítóinak tulajdonosi körébe tartozik,
- - a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásáról szóló 177/2005. (IX. 2.) Korm. rendelet 3 § (1) bekezdése szerinti rehabilitációs foglalkoztatást elősegítő bértámogatást, költségkompenzációs támogatást, illetőleg rehabilitációs költségtámogatást vesz igénybe, (A jelen pályázat keretében csak e támogatással nem érintett munkavállalók esetében vehet igénybe támogatást.)
Munkaerő-piaci szolgáltatás
A munkaerő-piaci szolgáltatások biztosítása a 30/2000. (IX. 15.) GM rendelet 4. §-ban meghatározott feltételek alapján történik. A programhoz kapcsolódó humán szolgáltatási tevékenység a munkaviszony megszüntetés előtti időszakban is biztosítható. A szolgáltatást külső szervezet is végezheti a munkaerő-piaci program keretében. A külső szervezet részére nyújtott támogatás mértékének megállapítására a hivatkozott rendelet 25. §-ában rögzítettek az irányadók. A program keretében közvetlenül az elhelyezkedés érdekében nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatás támogatható.
Munkaerő-piaci képzés
A program keretében a 2. a) és 2. b) pontban részletezett a célcsoportba tartozó munkáltatóknál alkalmazott munkavállaló munkaviszony melletti képzése is, ha a munkáltató a képzés költségéhez legalább 20%-os mértékben maga is hozzájárul, továbbá vállalja a képzés befejezését követően a képzés idejével megegyező időtartamú továbbfoglalkoztatást. A 45 év feletti munkavállalók esetében a legalább 20% mértékű munkáltatói hozzájárulástól el lehet tekinteni.
A 2. a)- 2. b) pontban részletezett célcsoportok esetében a 6/1996. (VII.16.) MüM rendeletben felsorolt kizárólag a munkakör magasabb szintű ellátását, a termékszerkezet váltást elősegítő, a korszerűbb gyártási-, feldolgozási technológia alkalmazásának elsajátítását célzó, a további foglalkoztatást elősegítő képzési programok támogathatók.
A program célcsoportjába tartozó, 2. c) pont szerinti álláskereső számára a munkaügyi központ által támogatott képzésben történő részvétel támogatható. A 2. c) célcsoport tekintetében kizárólag azok a képzési programok támogathatók, amelyek konkrét munkáltatói igényekre épülnek.
A program keretében munkaerő-piaci képzés önállóan nem, csak a 4.1, 4.2 és 4.3 alatti támogatások valamelyikének igénybe vétele mellett támogatható.
Munkába járással összefüggő költségek támogatása
- Helyközi utazás támogatása
A 2./c) célcsoportba tartozó álláskeresőt foglalkoztató munkáltató és munkavállaló számára nyújtható 12 hónapig, a jogszabály adta lehetőségek szerint 100%-os mértékben. A bérköltség támogatás és a helyközi utazási támogatás a célcsoportba tartozó álláskeresők foglalkoztatása esetén együttesen is nyújtható. - Csoportos személyszállítás támogatása
A 2./c) célcsoportba tartozó álláskeresőt foglalkoztató munkáltató számára nyújtható 12 hónap időtartamra, a személyszállításban érintett munkavállalók lakóhelyétől (tartózkodási helyétől) a munkahelyéig tartó útvonalra vonatkozó autóbuszbérletek árának a munkaadót terhelő részéig terjedhet. A bérköltség támogatás és a helyközi utazási, valamint a csoportos személyszállítás támogatása a célcsoportba tartozó álláskeresők foglalkoztatása esetén együttesen is nyújtható.
A csoportos személyszállítás támogatása helyközi utazás támogatással együttesen, ugyanazon munkavállalók vonatkozásában nem nyújtható.
A 4.3. 4.4. valamint a 4.5 és a 4.6. támogatásokra a 2. pontban felsorolt kizáró feltételektől eltérően azok a munkaadók is pályázhatnak, amelyek már megkezdték gazdasági tevékenységüket, azonban nem rendelkeznek lezárt üzleti évvel, de gazdálkodásukról a pályázat benyújtását megelőző hónap utolsó napjáig könyvelt gazdasági eseményeikről részletes főkönyvi kivonattal rendelkeznek.
A PROGRAMHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁS MENETE
A regionális munkaügyi központ és az FSzH az átmeneti gazdasági visszaesés következtében támogatási igényét bejelentő munkaadóval felveszi a kapcsolatot és tájékoztatást nyújt a programba kerülés lehetőségéről.
Együttműködési szándék – azaz a munkáltató munkahely megtartási hajlandósága – esetén a munkaügyi központ, illetve az FSzH az igények és a lehetőségek figyelembe vételével a munkaadóval közösen munkaerő-piaci programot dolgoz ki. A programot a regionális munkaügyi központ véleményezésre a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz eljuttatja. A programtervek benyújtása és értékelése a meghirdetéstől számítva folyamatosan történik.
Az FSzH a munkaügyi központoktól hiánytalanul beérkezett dokumentumokat 3 munkanap alatt véleményezi és támogatásra javasolt programterveket a Szociális és Munkaügyi Minisztérium részére továbbítja. A benyújtott munkaerő-piaci programok MAT elé terjesztését megelőző szakértői csoport készíti elő javaslattételre.
A szakértői csoport az MAT oldalai, a SZMM, az FSZH és az OFA képviselőiből áll.
A szakértői munkacsoport összehívásáról és működtetéséről az FSzH gondoskodik. A minden hónap 5-éig beérkezett hiánytalan programokról a következő hónap 10-ig születik döntés.
A szakértői csoport jóváhagyás céljából javaslatot készít a szociális és munkaügyi miniszter, illetve MAT (továbbiakban: döntést hozók) részére. A programnak Miniszter által történő jóváhagyását követően a Minisztérium egyidejűleg tájékoztatja a Hivatalt és a programot benyújtó regionális munkaügyi központot.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium fenntartja a jogot arra, hogy az Alapkezelési Főosztály kimutatása alapján a rendelkezésre álló források függvényében a programtervek befogadását felfüggessze.
CSEKÉLY ÖSSZEGŰ (DE MINIMIS) TÁMOGATÁSOK
A munkaerő-piaci program keretén belül nyújtható támogatások közül de minimis támogatásnak minősülnek az alábbiak:
- - bérköltség támogatás, kivéve a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatáshoz kapcsolódó bértámogatást,
- - munkaviszonyban állók képzési támogatása
- - munkahelymegőrzés támogatás
- - munkába járáshoz kapcsolódó helyközi utazás támogatása munkaadó részére megítélt összeg
- - csoportos személyszállítás támogatása
A támogatás de minimis szabályozásnak megfelelően történik. A benyújtáshoz a munkáltató nyilatkozik a 3 éven belül igénybe vett de minimis támogatások igénybe vételéről. A de minimis szabályok alkalmazása szempontjából a pályázat beadásakor érvényes de minimis támogatásokra vonatkozó mértékek az irányadók.
A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA 2009. FEBRUÁR 03-TÓL LEHETSÉGES.
Bővebb információ: http://www.afsz.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=afsz_palyazat_merop_program
