• slider image
  • slider image
  • slider image

Szakmák Éjszakája: célkeresztben az OKJ tanfolyamok

Felnöttképzés hírek

Szakmák Éjszakája: célkeresztben az OKJ tanfolyamok

2017-05-29 15:15:00

A Szakmák Éjszakáját idén már második alkalommal rendezték meg április 21-én, amelynek célja, hogy egyrészt a fiatalokat a szakmatanulásra ösztönözzék, másrészt testközelből bemutassák az egyes OKJ tanfolyamokat is, amelyek szintén magyar oktatási rendszer fontos elemei.

Már második alkalommal rendezték meg

A Szakmák Éjszakája rendezvény Szegedről indult, és tavaly országos szinten is megrendezték. Idén pedig a nagy sikerre való tekintettel már második alkalomra került sor az eseményre, amelyen csaknem 9000 pedagógus segédkezett, sőt, már a határokon kívüli települések is bekapcsolódtak.

A rendezvénysorozat célja, hogy a szakképzést népszerűsítsék, ennek keretében természetesen az OKJ tanfolyamok egy része is reflektorfénybe kerül. A Szakmák Éjszakája egy igazi élménytúra, hiszen az érdeklődők a valóságban is láthatják, hogy hogyan is dolgoznak az egyes szakmákban, sőt, az adott foglalkozást rögtön ki is próbálhatják, így aztán bárki megbizonyosodhat arról, hogy érdemes-e ezzel foglalkoznia akár egy OKJ képzés keretein belül is.

Ismét nagy sikert aratott

A Szakmák Éjszakáján nemcsak a képző intézmények, hanem a vállalkozások is bemutatkoztak, így az érdeklődők akár több üzemet is megnézhettek személyesen. Ezek a gyárlátogatások – amellett, hogy különlegesnek számítanak európai szinten is – hatalmas népszerűségnek örvendenek, hiszen 2016-ban már 40 ezren néztek körül egy-egy termelő üzemen, műhelyben vagy gyártócsarnokban.

2017-ben pedig még sikeresebb volt a rendezvény, hiszen az ország 151 településén, 456 helyszínen, 423 intézmény várta határainkon innen és túl a látogatókat, hogy megtapasztalhassák a szakmák titkait, és megismerkedhessenek az OKJ tanfolyamok jelentős részével. A rossz időjárás ellenére is 47 ezer látogató vett részt a 4647 program valamelyikén.

Fontos a szakképzés

A sok-sok program nem csak a pályaválasztás előtt állókat várta, hanem a felnőttképzésben résztvevőket is hasznos információkkal látta el. Az alapvető célja az eseménynek, hogy a szakképzést népszerűsítse, hiszen egy-egy hiányszakma megtanulásával nagyobb karriert lehet befutni, mint egy olyan felsőfokú diploma megszerzésével, amire valójában nincs is igény a munkapiacon.

Pedig a hazai gazdaság és ipar erőteljes fejlődése miatt a jó szakemberekre nagy a kereslet, így a fiatalok a szakképző intézetekben szerzett képesítéssel vagy egyes OKJ tanfolyamok elvégzésével rögtön biztos állást és jó fizetést kaphatnak. Ráadásul nem csak kisebb cégeknél, hanem nagy nemzetközi vállalatoknál is szerezhetnek olyan gyakorlatot és tapasztalatot, ami akár egy szép karrier kiindulópontja is lehet.

Az EFEB szakmai tanfolyamainak listája:

FELNŐTTKÉPZÉS

·       Adótanácsadó tanfolyam (OKJ 55 344 01)

·       Aranykalászos gazda tanfolyam (OKJ 31 621 02 )

·       Banki, befektetési termékértékesítő tanfolyam (OKJ 51 343 01)

·       Belső minőségügyi auditor Akadémia

·       Bérügyintéző + Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam (OKJ 51 344 01 + 51 344 02)

·       Bérügyintéző tanfolyam (OKJ 51 344 01)

·       Boltvezető tanfolyam (OKJ 35 341 01)

·       Cukrász tanfolyam (34 811 01)

·       Dekoratőr tanfolyam (OKJ 54 211 01)

·       Diétás szakács tanfolyam (OKJ 35 811 03)

·       Drón térképész Akadémia

·       Élelmezésvezető tanfolyam (OKJ 52 811 01)

·       Élelmiszer-, vegyiáru eladó tanfolyam (OKJ 31 341 05)

·       Építő- és anyagmozgató gép kezelője (TARGONCAVEZETŐ) tanfolyam (OKJ 32 582 02)

·       Európai uniós pályázatíró tanfolyam - Akadémia

·       Fogászati asszisztens tanfolyam (OKJ 54 720 02)

·       Gyógymasszőr tanfolyam (OKJ 54 726 04)

·       Gyógynövény eladó tanfolyam (OKJ 35 341 02)

·       Gyógyszertári asszisztens tanfolyam (OKJ 54 720 03)

·       HR képzés az alapoktól az aktualitásokig Akadémia

·       Idegenvezető tanfolyam (OKJ 54 812 01)

·       IFRS mérlegképes könyvelő tanfolyam (OKJ 55 344 05

·       Ingatlanközvetítő tanfolyam (OKJ 52 341 02)

·       Ipari alpinista Akadémia

·       Irodai titkár tanfolyam OKJ 54 346 03

·       Kereskedő tanfolyam (OKJ 54 341 01)

·       Klinikai fogászati higiénikus tanfolyam (OKJ 55 725 11)

·       Közbeszerzési referens tanfolyam (OKJ 52 343 01)

·       Kozmetikus tanfolyam (OKJ 54 815 02)

·       Kulturális rendezvényszervező tanfolyam (OKJ 51 345 01)

·       Lakberendező tanfolyam (OKJ 52 211 02)

·       Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző tanfolyam (OKJ 54 841 11)

·       Masszázstechnikák Akadémia (thai, svéd, talp)

·       Mérlegképes továbbképzés 2017 (vállalkozási szak, 16 kredit)

·       Minőségügyi munkatárs Akadémia

·       Műszakicikk eladó tanfolyam (OKJ 31 341 03)

·       Óvodai dajka tanfolyam (OKJ 32 140 01)

·       Pedagógiai- és családsegítő munkatárs tanfolyam (OKJ 54 140 02)

·       Pénztárkezelő és valutapénztáros tanfolyam (OKJ 51 343 03)

·       Pénzügyi projektmenedzser-asszisztens (OKJ 51 344 06)

·       Pénzügyi ügyintéző tanfolyam (OKJ 51 344 04)

·       Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam (OKJ 54 344 01)

·       Projektmenedzser Akadémia

·       Raktáros tanfolyam (OKJ 31 341 04)

·       Raktárvezető tanfolyam (OKJ 51 345 06)

·       Szakács tanfolyam (OKJ 34 811 04)

·       Szállodai recepciós tanfolyam (OKJ 52 812 01)

·       Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam (OKJ 51 344 02)

·       Társasházkezelő tanfolyam (OKJ 52 814 01)

·       Vállalkozási mérlegképes könyvelő tanfolyam (OKJ 55 344 07

·       Vendéglátó eladó tanfolyam (OKJ 31 811 04)

·       Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam (OKJ 34 215 04)

·       Virágkötő tanfolyam (OKJ 31 215 02)

SZAKKÖZÉPISKOLA

·       Dekoratőr szakképzés

·       Fitness-wellness instruktor szakképzés

·       Gyógymasszőr szakképzés

·       Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző

·       Kozmetikus szakképzés

·       Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző szakképzés

·       Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképzés

E-LEARNING

·       Belső minőségügyi auditor Akadémia

·       Boltvezető Akadémia

·       Élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladó Akadémia

·       Élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladó +Boltvezető Akadémia

·       Európai uniós pályázatíró Akadémia

·       Kereskedő Akadémia

·       Közbeszerzési referens Akadémia

·       Kulturális rendezvényszervező Akadémia

·       Kutyakozmetikus akadémia

·       Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző Akadémia

·       Minőségügyi munkatárs Akadémia

·       Műszakicikk eladó Akadémia

·       Óvodai dajka Akadémia

·       Pedagógiai- és családsegítő munkatárs Akadémia

·       Projektmenedzser Akadémia

·       Raktáros Akadémia

·       Raktárvezető Akadémia​

Természetgyógyász/Egészségügyi ismeretek Akadémia

Régebbi cikkek a témában


TANFOLYAM KERESŐ
  • Telefon
  • +36(1) 321 9215
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁINK
  • 1114 Budapest, Villányi út 5-7.
  • (Szent Margit Gimnázium)
  • Hétfőtől csütörtökig: 9.00-17.00
  • Pénteken: 8.00-16.00-ig
  • Szombaton: 8.00-12.00
  • ugrás a térképre »
  • 1139 Budapest, Frangepán u. 19.
  • Hétfőtől csütörtökig: 8.00-18.00
  • Pénteken: 8.00-16.00
  • Szombaton: 8.00-12.00
  • ugrás a térképre »


TANFOLYAMKERESŐ

?

Copyright 2014-2024 © EFEB Kft.

EFEB Felnőttoktatási Központ Kft. felnőttképzési tevékenység engedélyszáma: E/2020/000339 EFEB Akadémia Kft. felnőttképzési tevékenység nyilvántartásba vételi száma: B/2020/001638

* A képzéseket az EFEB Akadémia Kft. szervezi.